Magyar-Kínai Baráti Társaság (MKBT)

- Magyarország legrégebbi civilszervezete
a magyar-kínai baráti és kulturális kapcsolatok előmozdításáért -

MAGYARORSZÁG - KÍNA

TUDÁS és KULTÚRA

KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS és CSEREKAPCSOLATOK

ÉRTÉKŐRZÉS és NÉPSZERŰSÍTÉS

HAGYOMÁNY és MEGÚJULÁS

SZELLEMI MŰHELY



A Magyar-Kínai Baráti Társaság (MKBT) 1959-ben alakult meg. Elnöke Dr. Molnár Erik akadémikus, főtitkára pedig Dr. Galla Endre, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kara Kínai Tanszékének tanára volt. A Társaság tevékenysége 1963 után - a két ország közötti politikai kapcsolatok megromlása miatt - fokozatosan megszűnt. A Társaság újjászervezésére 1988 nyarán került sor, elnöknek Dr. Tálas Barnát választották. A kezdeményezők többnyire azokból a szakemberekből, tudósokból, diplomatákból és újságírókból kerültek ki, akik korábban már jártak Kínában, s így közvetlenül is megismerkedhettek a kínai kultúrával és a kínai emberekkel.

Az MKBT civil kezdeményezésre létrejött politikai pártoktól és állami intézményektől független kulturális egyesület, amely a tagsági díjból és a pártoló tagok önkéntes hozzájárulásaiból tartja fenn magát. Célja: Kína történelmének, kultúrájának, civilizációs és modernizációs eredményeinek bemutatása az ez iránt érdeklődő magyar embereknek, valamint a magyar kultúra megismertetése és terjesztésének elősegítése a kínai emberek körében.

Tevékenység:

Tudományos és ismeretterjesztő előadások szervezése; baráti találkozók és kölcsönös látogatások előmozdítása és lebonyolítása; Kínával kapcsolatos kulturális rendezvények (pl. kiállítások, koncertek) szervezése, illetve társszervezése; könyvkiadás és könyvbemutatók; konferenciákon való részvétel, illetve szakmai találkozók, konferenciák szervezése, társszervezése; Kínával kapcsolatos kulturális rendezvények népszerűsítése.

Korábbi elnökök:

Dr. Molnár Erik, történész, filozófus, közgazdász

Dr. Tálas Barna, professor emeritus, sinológus, közgazdász-politológus, az MKBT tiszteletbeli elnöke

Dr. Mészáros Klára, sinológus, közgazdász, az MTA Világgazdasági Kutató Intézet korábbi munkatársa, volt pekingi nagykövet

Juhász Ottó, sinológus, irodalmár-műfordító, volt pekingi nagykövet

Dr. Rácz Lajos, főiskolai magántanár, Kína-kutató, volt pekingi katonai attasé

Jelenlegi tisztségviselők:

Zombory Klára, elnök, sinológus, műfordító

Ipolyi Éva, alelnök, Kína-szakértő, tolmács

Mohr Richárd, alelnök, sinológus, a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének az igazgatója 

Nagy Judit Éva, alelnök, újságíró, kommunikációs és interkulturális tanácsadó

Zoltai Alexandra, alelnök, Kelet-Ázsia elemző

Borosnyay-Miklós Katalin, főtitkár, Kína-elemző


Alapszabály

letöltés PDF formátumban


Bemutatkozó kisfilm

megtekinthető az MKBT YouTube csatornáján ide kattintva


Részletes ismertető

A Magyar-Kínai Baráti Társaság egy olyan, magyar-kínai viszonylatban nélkülözhetetlen civil szervezet, mely évtizedek óta hátteret, lehetőséget és ösztönző erőt ad a két ország közötti szoros civil együttműködésnek, kommunikációnak, kulturális és tudományos párbeszédnek. Aki ma Magyarországon Kínával foglalkozik, eljut hozzájuk és rajtuk keresztül lehetőségeket, segítséget, információt talál. A Társaságot hiteles és kiváló szakemberek vezetik, tevékeny közössége nyitott és befogadó. Önzetlen, magas színvonalú, értékmentő és értékteremtő tevékenységüket hazánk kínai kapcsolatainak szempontjából kiemelkedően fontosnak tartom, így elismerését is támogatom.

A Magyar-Kínai Baráti Társaság Magyarország legrégebbi és legjelentősebb olyan civil szervezete, mely a magyar és a kínai emberek közötti baráti, kulturális és oktatási kapcsolatok előmozdítását tűzte ki céljául, így szerepe megkerülhetetlen a civil diplomáciában, Kína és Magyarország közötti kapcsolatokban. Kiváló projektjei, sikeres cserekapcsolatai és a jó együttműködések révén az MKBT Kínában ismert és elismert szervezet lett. Generációkon és intézményeken átívelő, egyre gyarapodó és fiatalodó közösségével, szellemi műhelyével, önkéntes erőfeszítéseivel, színvonalas programjaival és kiadványaival hozzájárul ahhoz, hogy a két ország közötti kulturális, oktatási, gazdasági és diplomáciai kapcsolatok még tovább fejlődhessenek.

Közel hatvan évvel ezelőtt a magyar sinológia és diplomácia legjelesebb képviselői magas színvonalon alapozták meg ennek a civil szervezetnek a jó hírét, társadalmi elismertségét. Az MKBT elnökei a magyar sinológia és diplomácia emblematikus személyiségei. Sokan közülük ösztöndíjasként a Magyarország és Kína közti diplomáciai kapcsolatok felvétele után az elsők között jutottak el Kínába, így a kezdetektől a saját tapasztalataikon keresztül ismerték és ismertették meg Magyarországon az új Kínát. Szellemi örökségükkel megalapozták a magyar sinológiát és a civil diplomáciát a későbbi generációk számára. A Társaság jelenlegi elnöke Zombory Klára, aki jeles sinológusként és műfordítóként első magyarként kapta meg a könyves szakma legmagasabb szintű kínai állami elismerését. A szervezet tevékenységét Magyarország legjobb sinológusai, szinkrontolmácsai és fordítói, kulturális diplomatái és Kína-kutatói segítik.

Az MKBT elkötelezett közösségének tagjai között meghatározó szerepet játszanak azok az emberek, akik Kínában tanultak, dolgoztak, vagy egyszerűen csak érdekli őket ez a csodálatos, távoli kultúra. A közösséghez való csatlakozás egyetlen kritériuma a közös érdeklődés Kína, a kínai kultúra iránt. Ma Magyarországon a Magyar-Kínai Baráti Társaság az egyetlen olyan, generációkon átívelő, politikamentes, semleges platform, ahol a Kína iránt érdeklődőknek lehetőségük van közvetlen kapcsolatépítésre szakmai szervezetekkel, a kínai közösséggel.

Az MKBT állami intézményektől független kulturális egyesület, amely a tagsági díjból és a pártoló tagok önkéntes hozzájárulásaiból tartja fenn magát. A legmegfelelőbb kereteket, azaz szakmai, tudományos és civil hátteret biztosít mindazok számára, akik közelebbi kapcsolatba kívánnak lépni Kínával, így hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon a Kínát ismerő és értő emberek közössége gyarapodjon. Pótolhatatlan szolgálatot lát el nemcsak a Kína kulturális és gazdasági eredményei után érdeklődő civilek és a Kínával foglalkozó fiatal szakemberek számára, hanem a magyar kultúrának a kínai közösségekben való népszerűsítése terén is.

A Magyar-Kínai Baráti Társaságnak a kezdetektől fogva kiemelkedő szerepe volt hazánk országimázsának kínai kiépítésében. Az MKBT kiváló Kína-szakértői, diplomatái, tolmácsai, valamint hiteles civil közössége megkerülhetetlen akkor, ha Magyarország pozitív kínai megítélésének történetét vesszük számba. A Társaság hozzáértő képviselői és átgondolt civil diplomáciája kimagasló mértékben járult hozzá, hogy − a megfelelő kulturális közeledésre egyébként nagyon érzékeny − kínai közösségek körében mára a magyar nép iránt érdeklődő és nyitott attitűd alakuljon ki.

A Magyar-Kínai Baráti Társaság tevékenysége és kiemelkedő programjai az elmúlt évekből:

1. Könyvkiadványok és könyvbemutatók sora

Ezek közül is kiemelkedő a 2018-ban Szép ívű hidak címmel megjelent és jeles kínai személyiségek magyarországi emlékeit bemutató, saját szerkesztésű, kétnyelvű kiadvány, melynek bemutatója a Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság Magyarországra akkreditált nagykövete, valamint jeles vendégek és a média képviselőinek részvételével zajlott. Számos nagyobb sikeres könyvbemutatót rendeztek az Országos Széchényi Könyvtárban a Magyar Pen Clubbal és más szervezetekkel, kiadókkal közösen.

2. Ismeretterjesztő és szakmai előadások a tagságnak

Az MKBT kiemelt programjai közé tartozik a magyar közösségek naprakész tájékoztatása mindazzal kapcsolatban, ami Kínában zajlik. Évtizedek óta havi rendszerességgel szervez az egyesület tudományos és ismeretterjesztő előadásokat a kínai kultúra, gasztronómia, irodalom, utazás stb. témakörében. Az elmúlt évek előadásai megtalálhatók az MKBT Facebook oldalán: Magyar-Kínai Baráti Társaság - MKBT | Facebook

3. Értékőrző filmsorozat gyártása

Ezek közül kiemelkedő az Ajtónyitók – Beszélgetések a sinológia mestereivel című film létrehozásában és megismertetésében való részvétel. A Centrum TV, a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézet és a Magyar-Kínai Baráti Társaság interjúsorozata azokkal a kiemelkedő személyiségekkel készült, akik Magyarország és Kína kapcsolatának megalapozásában szereztek elévülhetetlen érdemeket.

4. Kínai vonatkozású tudományos és kulturális rendezvények szervezése, támogatása

Az MKBT rendszeres résztvevője és szervezője a Magyarországon zajló, kínai vonatkozású kulturális eseményeknek, így például az évente megtartott tavaszünnepeknek. Nemcsak a kínai és magyar közösségek igényeit kiszolgáló civil-, hanem szakmai és tudományos fórumok programjait is támogatja, mint például sinológus találkozók, olykor magas rangú kínai állami delegációk fogadása (pl. a Kínai Kulturális Minisztérium Kulturális külkapcsolati Hivatalának főigazgató-helyettese, Kínai Írószövetség alelnöke stb.) A Magyar-Kínai Baráti Társaság aktívan részt vett többek között az I. KKE Országok – Kína Irodalmi Fórum szakmai szervezésében, amely az EMMI és a Nemzetek Háza főszervezésében került megrendezésre Balatonfüreden és Budapesten (PIM) 2016-ban.

5. Civil diplomáciai cserekapcsolatok:

Az MKBT az elmúlt években számos kiemelkedő nemzetközi esemény részvevője valamint magas rangú állami delegációk fogadója volt.

Ezek közé tartozik a Kína és Közép-, Kelet-Európai Fiatalok Fórumán való rendszeres részvétel, a Beijing International Forum on People-to-People Friendship találkozón, vagy 2018-ban a Pekingi Nemzetközi Könyvvásáron való részvétel, és a 2017-ben elsőként megrendezett First Silk Road NGO Cooperation Network Forumon való megjelenés. Az MKBT ugyanakkor rendszeres fogadja a Kínából érkező kulturális delegációkat.

6. Szakmai szervezetek létrehozása és támogatása

Aktívan részt vállal magyar−kínai közös szakmai szervezetek létrehozásában is, mint pl. a CCTSS (Chinese Culture Translation and Studies Support) magyar nyelvi szakértői bizottsága.

2020. december 3. 


Az MKBT online fórumai

a logókra kattintva megnyithatók