#Yu Zemin

Az én családi albumomban a legrégebbi fotó 1909-ben készült, amelyen anyai dédnagyapám, Xie Shaozuo ül középen, a két oldalán pedig szemüveges nagyapám, Xie Renfu és az ő bátyja állnak. A testvéreket a "Birodalmi vizsga" letétele után Guangxu császár Japánba küldte ösztöndíjasoknak - ez a kép akkor készült, miután visszajöttek Japánból, és már levágatták hosszú copfjukat, bár a Qing-dinasztia még hatalmon volt. 1911-ben a dinasztiát megdöntötték, a báty a köztársasági elnöki hivatal pénzügyi vezetője lett, és felállította az országos könyvelői rendszert, az öccs pedig egyetemi tanár lett. A család ezután egy zűrzavaros évszázadba sodródott.

Nagypapám 1927-ben vette feleségül Wang Yuru-t, egy felvilágosult gondolkodású asszonyt, aki szintén nagy múlttal rendelkező értelmiségi családból származott, s nemcsak kiengedte elkötözött "lótuszlábát", hanem az elsők között járhatott lányként a Pekingi Tanárképző Főiskolára. Ő az esküvőn már "nyugati divat" szerint menyasszonyi ruhát viselt. Négy gyermekük született, édesanyám, Xie Zhimin volt a második. Hosszú életet élt, szemtanúja volt a dinasztia alkonyának, a hadurak, illetve a köztársaság korának, a japánellenes háborúnak és a népköztársaság korának. Utolsó éveiben Alzheimer-kór miatt elfelejtette a kegyetlen múltat, és minden este csak azt kérdezte tőlem: "A lovakat megetettétek?", vagy azt mondta: "Ne felejtsetek füstölőt gyújtani!"

Mikor anyukám iskolába kezdett járni, a háborúk, a vagyonelkobzás és a kulturális forradalom alatti házkutatások miatt a család már lehanyatlott. A családi örökségből szinte már semmi nem maradt, szerencsére anyukám bátran elrejtett néhány régi fényképet. Mikor 1998-ban Krasznahorkai Lászlót kísértem Kínába, édesanyámnál laktunk, és megmutatta ezeket a régi fényképeket Lacinak, amiket én is ekkor láttam először. Csodálkoztam, de meg is értettem, hiszen nagyon félt a sok kaotikus mozgalomtól, ezért a családtagok előtt is titokban tartotta. Azt hiszem, mára kevés kínai családnál maradhattak meg száz éves fényképek.

Anyukám nőgyógyász, apukám pedig vízügyi mérnök, az esküvőjükön még hordhattak öltönyt és menyasszonyi ruhát, aztán az én születésem után nem sokkal kitört a kulturális forradalom. Apukám, Yu Yongliang igazi "világjáró" a családunkban, aki munkája révén járt a Szovjetunióban, Indiában, Vietnámban és Afrikában, de Magyarországra is eljutott, s egy fekete-fehér Budapest-albumot is hozott nekünk.

Én is már sok mindent átéltem, a képeken látható, hogy óvodás koromban Mao-jelvényt, kisiskolás koromban pedig piros nyakkendőt viseltem. A középiskolában a "reform és nyitás" történelmi korszakát éltem át, az orvosi egyetemen szereztem diplomát, a kínai zeneakadémián pedig művészetpszichológiát tanultam. 1991-ben a sors hozott Magyarországra, amelyet ma már a második hazámnak tekintek. Itt csöppentem bele az irodalmi világba, harminc könyvet fordítottam, tíz könyvet írtam. Feleségem, Erika kínai műveket fordít, két gyermekünk van. A sorozat tizenkét képe bár nyugalmasnak látszik, mégis száz év viharos történelmét tükrözik, és elmesélik, hogyan vitt az idő engem Pekingből ide, Budapestre. S még nem is meséltem édesapám nagy múltú családjáról, akinek szülőhelyén egy Ming dinasztiabeli ház áll. (Budapest, 2021)